Egy tucat bakonyi betyármese” könyvbemutatóval kezdődött december 5-én a délutáni gyermek-program. A résztvevők élvezték a könyvbemutatón hallottakat és látottakat. A könyvbemutató után a már hagyománynak számító „Mikulás ünnepség” – re hangolódtak a meghívott (újszülött-óvodás és iskolás) gyermekek. Az ötven főből szinte mindenki eljött, sajnos aki beteg lett nem tudott részt venni a rendezvényen. A télapót izgatottan várták a gyerekek, s hogy hamarabb jöjjön énekszóval hívogatták. Az éneklésbe besegített Zsuzsa néni, a szülők és Guszti, aki gitárral kísérte a mikulás-hívó dalokat.
Lassan megérkezett a mikulás, puttonyában a csomagokkal. A gyerekeknek szép sorban – egy-két dicsérő szó kíséretében – kiosztotta a csokit, cukrot, mandarint, meghallgatta mivel készültek a gyerekek. Nóri szépen furulyázott, Emma kis versikével búcsúztatta a Mikulást, aki megígérte, hogy jövőre is eljön. Majd sütizéssel, teázással, közös játékkal és egy kis beszélgetéssel zártuk a programot. Lassan beesteledett, a gyerekek elfáradtak és kellemes élményekkel tértek haza. A Mikulás délután a „Balatoncsicsó Fennmaradásáért” Közalapítvány támogatásával valósult meg.