Márton nap – 2021. november 13.

November 13-ára a Német Nemzetiségi Önkormányzat Szent Márton napi tűgyújtást és libavacsorát szervezett. Az immár hagyományőrző eseményeknek számító rendezvény helyszíne a játszótér-sportpálya volt.

A Római Katolikus templom előtti téren találkoztunk, majd innen vonultunk a sportpályára, Humpók Martináék lóháton kísérték a résztvevőket. Meggyújtottuk a Márton-napi lángot. A tűzgyújtás után a program a Theodora étterem által készített finom vacsora (sült libacomb, burgonya, párolt káposzta) elfogyasztásával és ifj. Antmann József ízletes forralt borának kóstolásával folytatódott. Tihanyiné Baki Zsuzsanna által – az eseményhez kapcsolódóan – összeállított totón, a helyes megfejtők között, értékes nyeremények találtak gazdára.

Az esemény kötetlen beszélgetéssel, a gyermekek játékával folytatódott. Köszönet a szervezőknek, támogatóknak, hogy egy kellemes estének lehettünk a résztvevői.