Az idei gyermeknap délelőtti programját a „Honfoglalás” témakörben hirdette meg az „Örökségünk” Nivegy-völgyi Hagyományőrző Egyesület és a „Balatoncsicsó Fennmaradásáért” Közalapítvány.
A versenyben résztvevő csapatoknak a játszótér volt az induló és a cél-állomás. Gyalog tették meg a „honfoglalók” a kb. 5 km-es távolságot, és az állomásokon teljesíteniük kellett a témával kapcsolatban összeállított feladatokat. A játszótérre visszaérve újabb ügyességi játékok várták a résztvevő csapatokat. A versenyt az „5 Legenda” csapat nyerte, második helyezett a „Buda népe” csapata lett. A csapatok jutalma csokoládékrémes torta és rétes volt. Köszönet a torta és a rétes készítőinek.
A délután folyamán lehetőség volt játékra, focira, ugráló-várazásra és kötélhúzásra. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a férfi-női kötélhúzásnál természetesen a női csapat volt a nyertes.
A kemence mellett a langallósütés vette kezdetét, Gyúrtuk-dagasztottuk a tésztát, majd tepsibe sodorva, a feltétet rárakva kerültek a kemencébe. Zsuzsa meg is jegyzete: „ki eszi meg ezt a sok langallót?” – Csak várjuk ki a végét..! Eközben a tűzrakóhelyen is fellobbant a láng, ahol szalonnát, sonkát, húst lehetett sütni, de volt aki bográcsozott.
Elérkezett a májusfadöntés ideje. A fiúk apraja-nagyja körbejárta a fát (több volt a nézelődő) és kapával-lapáttal végül sikerült kidönteni. Mindnyájan kellemesen elfáradtunk így elérkezett az evés-ivás ideje. Elkészültek a langallók, megsültek a szalonnák, sonkák, húsok, a bográcsban is elkészült az étel.
Finom borokban sem volt hiány. A gyerekek finom szörpöt, gyümölcslevet kaptak. A langalló az utolsó morzsáig elfogyott. Jókat ettünk, ittunk és beszélgettünk, s lassan ránk esteledett.
Vasárnap délelőtt a faluház tetőterében várták az apróságokat, ahová a baba-mama klub szervezett programot. Amíg a díszlet elkészült Gusztáv gitárzenés éneklésre buzdította a gyerekeket és felnőtteket, majd egy bábjáték következett. A gyerekek nagyon élvezték az előadást. A délelőtti programot egy kis játék és a szülők által készített sütik elfogyasztása zárta.
Köszönet a gyermeknapi programok szervezőinek, a lebonyolításban résztvevő segítőknek és a támogatóknak.