2019. április 30-án életének 65. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Torma Jenő, aki 1994. december 11 – 2010. október 3 között közel 16 évig megválasztott települési képviselőként dolgozott.
Jenő tősgyökeres csicsóiként tanulmányai és katonai szolgálat alatt volt távol szeretett falujától, minden idekötötte.
Szerette a természetet, az állatokat, évtizedekig a megélhetését próbálta biztosítani egy nap mint nap fáradságos munkát és áldozatot igénylő gazdálkodási léttel.
Támogatta és büszke volt a közösen kimunkált falumegújítási programra, mellyel sikerült megfiatalítani a kilencvenes évek közepén még a kihalás szélén sodródó falunkat.
Amíg egészsége engedte részese volt szinte minden közösségi megmozdulásnak, örült ha egy-egy feladat elkészült.
Közös emlék a kilencvenes évek végén:
Méteres hóban szerezte be a kenyeret a vázsonyi pékségtől, semmilyen jármű nem tudta megközelíteni Csicsót. Így jutottak a falu családjai kenyérhez.
Búcsúzunk megannyi jótett emlékével, fanyar humorától, azzal, hogy soha nem felejtjük.
Búcsúzunk Elif Shafak soraival:
„ Ha elveszítünk egy szeretett lényt, lelkünk egy része is meghal vele. Ilyenkor keserű magány kerít minket a hatalmába, mintha elhagyatott házba kerülnénk, és hiányérzetünk támad.
Titokként őrizzük magunkban eltávozott szerettünk hiányát. Ez olyan seb, amely nem enyhül az idő múlásával, mindig újra meg újra felszakad. Olyan seb,amely még akkor is vérzik, miután begyógyul. Az ember azt hiszi, hogy többé nem tud majd nevetni, hogy soha nem lesz könnyű a szíve.
Az élet folyása megváltozik. Olyan mintha a sötétben tapogatózva araszolnánk előre, és közben nem látnánk, mi van előttünk és nem tudnánk, merre haladunk.”
EMLÉKED LEGYEN ÁLDOTT, NYUGODJÁL BÉKÉBEN!
Balatoncsicsó Község Önkormányzata nevében:
Schumacher József