Szent-Balázs-hegyi katolikus szentmise – 2017. február 4.

Balatoncsicsón a Szent Balázs-hegyi templomromnál több százan gyűltek össze szombaton, hogy a hagyományos tavaszváró szentmisén és Balázs-áldáson részt vegyenek. A balatoncsicsói szentmisét Tál Zoltán, a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosa öt környékbeli pap részvételével celebrálta. A mise végén került sor a különleges formájú gyertyákkal végzett, a hagyomány szerint különböző torokbetegségektől megvédő Balázs-áldásra: Szent Balázs püspök és…

Folytatás →

Karácsonyi zenés műsor – 2016. december 21.

Balatoncsicsón  már évek óta falukarácsonyt szervezünk, ahová meghívjuk a település lakosságát. Idén is szép számmal elfogadták a meghívást és örömmel jöttek el, hogy együtt várjuk a karácsonyt egy szép ünnepség keretében. Idén Kloó Bernadett volt a meghívott előadó, akit elsősorban a gyerekek ismertek, mert  az egyik nyári rendezvény előadója volt. Műsorába nagyon  szép karácsonyi dalokat…

Folytatás →

Lampionos felvonulás – 2016. november 14.

Ez a rendezvény is hagyománynak számít, évek óta a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezi a településen élő gyermekek és felnőttek számára. A kis lámpással a gyerekek és felnőtt kísérőik körbejárják a falut és közben Márton-nappal kapcsolatos dalokat énekelnek magyar és német nyelven. A lámpás felvonulás után a faluházban zsíros-,és lekváros kenyérrel, meleg teával vártuk a kis…

Folytatás →

Márton-nap – 2016. november 11.

Libavacsora est és újbor kóstoló Balatoncsicsón már hagyománynak számító Márton-napi libavacsora és újbor kóstolót idén is a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte és bonyolította le. A rendezvény az óvodás és iskolás gyermekek verses-, táncos műsorával kezdődött. A gyermekeket Németh Zsuzsa készítette fel. Nagyon ügyesek voltak. A köszöntő után a vacsorát a Theodora Étterem készítette és szolgálta…

Folytatás →

Szabadtéri gyermekprogram – 2016. augusztus 6.

Júliusban általában vége a táboroknak, családi nyaralásnak, így a településen élő gyermekeknek , (és felnőtteknek) augusztus első hétvégéjére lehetett tervezni egy kellemes verses-, zenés délutáni programot. A sok lehetőség közül az Iciri-piciri Együttes egyik tagját – Kloó Bernadett előadóművészt – kértem fel, aki örömmel vállalta el a gyermekek (felnőttek) szórakoztatását

Folytatás →

Balatoncsicsói falunapok – 2016. augusztus 5-6.

Balatonfüredi Muzsikusok koncertje a római katolikus templomban, tisztelgés a hősök előtt a templomkertben, Juhfark és Rozé randevú a parókia épületében, Népi játékok, körhinta, logikai játékok, csillámtetoválás, arcfestés, ugráló vár és csúszda a játszótéren és a sportpályán, „Játsszunk most együtt” zenés-verses mesedélután gyerekeknek Kloó Bernadettel, Operett slágerek, melódiák Somos Zoltán és Farkas Edina előadásában, Világslágerek Zayzon…

Folytatás →